Képzeljük el, hogy a visegrádi tengely országai egymás között selejteznek két helyért, a baltikum válogatottjai egyért, az ex-jugó utódállamok közül az aprók Albániával és Moldovával kiegészülve előselejtezőt vívnak, hogy aztán a jobbak csatlakozzanak a nagyobb dél-szlávokból, Romániából és Ukrajnából álló Káeurópa Torna déli selejtező-csoporthoz, közülük a legjobbak utazhatnak a Brno-ban zajló Közép-Európa Tornára, ahol semmit nem nyomnak a győztes kezébe, csak vb-helyeket az élen végzőknek. Idővel a torna megkapja a Közép-Európa Bajnokság nevet, és hasonló szisztéma mentén serleget is osztanak, amit 12 éven keresztül Lengyelország visz haza úgy, hogy egy ízben a vendégként meghívott Nationalelf-et picsázzák a döntőben. Emellett persze mindenki tolja a "sima" vébé-selejtezőket, viszont Eb nuku, mivel az csak a nyugatiaknak jár, és a sokadszor átnevezett bajnokságot éppen Közép-Európa Kupának hívják, aminek a győztese a Konföderációs Kupán képviselheti a régiót, rosszabb esetben rájátszhat a képviseletért mondjuk az Eb-győztessel. Szarul hangzik? Pedig Amerikában nagyjából ez a helyzet.

A CONCACAF tornái elég hányattatott sorsúak, akárcsak az északi tagországokon kívül annak minden tagja alapban. 1981-ben még úgy nézett ki a dolog, hogy a három szektor, Észak-Amerika, Közép-Amerika, és a karib zóna csapatai előselejteztek maguk között a CONCACAF selejtező-tornára való bekerülésért. Az akkori szabályok szerint az északi zóna legjobb két csapata mehetett a tornára az össze-vissza háromból(!) - Kanada és Mexikó lenyomta USÁ-t, mint a szart -, Közép-Amerika öt csapatából három, a karibi zóna hét válogatottjából egy utazhatott a nyolcas CONCACAF Campeonato de Naciones-re.

1981-ben a korábban kétévente esedékes, de 1973-tól a világbajnokságokhoz igazodó Campeonato-t Honduras rendezte, és hazai közönség előtt meg is nyerte. A bajnokságokhoz hasonlító lebonyolításban oda-vissza(!) meccseltek a csapatok és a tabella adta ki a végeredményt. A Bicolor mögött El Salvador lett a második, elütve ezzel a vb-től a harmadik Mexikót, hogy aztán a Copa Del Mundón beleszaladjon a mi fiaink elleni 10-1-es történelmi sallerba.

A következő két, hasonló szellemben bonyolított tornát Kanada, illetve Costa Rica nyerte, előbbiek a mi csoportellenfeleink lettek a '86-os vb-n, utóbbiak minden idők legszarabb tornáján meglepetésre továbbmentek a csoportkörből 1990-ben.

1991-ben a szövetség gondolt egyet, és az addigi se nem kontinensbajnokság, se nem klasszikus selejtező-rendszer helyett előállt a CONCACAF Arany Kupa ötletével, amit már rendes torna-rendszerben bonyolítottak le, első alkalommal az USÁ-ban. A döntőt a házigazdák játszották a La H-val, és csak 11-esekkel tudták otthon tartani a kupát. (Innentől kezdve az érintett országok a tornától független selejtező körökön keresztül juthattak el az aktuális vébékre.)

A következő négy Gold Cup-ot zsinórban Mexikó nyerte, 1996-ban például a hirtelen felindultságból meghívott vb-címvédő braziloknak vert kettőt a döntőben. A nyolc csapatos tornát 2000-ben felbővítette a szövetség, 12 válogatott harcolt és meglepetésre története legnagyobb sikerét elérve Kanada nyert.

Ugorjunk a nyolcadik Arany Kupára, 2007-re! Honduras csoportelsőként jutott a negyeddöntőbe, ahol Guadaloupe-pal találkozott és meglepetésre 2-1-re kikapott. Így bár a parányi sziget válogatottja az elődöntőben kikapott Mexikótól, bronzmeccs híján harmadik helyezett lett a tornán. A gólkirály Carlos Pavón lett öt góllal.

2011-ben a hírek szerint ismét nevet vált az esemény és CONCACAF Közép-amerikai Kupa néven él tovább, a tornát pedig - a soknevű régiós versengés egy-egy változatának eddig összesen kétszer otthont adó - Panama rendezi majd.

Ilyen egyszerűen megy ez arrafelé.

(fotók: a Bicolor 1982-es vb-csapata - az USA 2007-es örömmámora)