Én egy svájci csávót ismertem személyesen, a tagnak olyan volt a gyorshajtás, mint a Krisztus Király Misszionárius Szerzetesrend nővéreinek a double penetration; elég erős szégyenérzettel gondolt volna rá, már ha hallott volna róla egyáltalán, de még csak nem is arról beszélek, amikor emberek betépve és betintázva 160al gyorsulnak sörrel a kezükben lakott területen belül, hanem amikor valaki ötvenes táblánál ötvenkettővel megy. Nem véletlen, hogy ezek a svájciak egy olyan nemzeti hőst bírtak kiizzadni magukból - és még azt is ki kellett találniuk -, akinek a legvadabb cselekedete az volt, hogy 100 méterről leíjjazott egy almát Wilhelm Tell néven. 

Ennek megfelelően labdarúgó csapatuk sem zsiványok gyülekezete, hanem szorgos jómunkásembereké, akikkel orrvérzésig lehet gyakoroltatni különböző szabadrúgás kombinációkat. És ne legyen kétségünk affelől: kapitányuk, az ex-Bayernes Ottmar Hitzfeld meg is teszi. Szívós és szervezett játékuknak köszönhetően a Vb-selejtezők legkönnyebb csoportjában, a gazdasági antisvájc Görögország előtt egy ponttal az első helyen végeztek, úgy hogy Izraellel kétszer is remiztek, Litvánia ellen kétszer is megszenvedtek, és a második fordulóban Luxemburgtól pedig kiszoptak, aminek a fényében a Vb részvételük még nagyobb teljesítmény, igaz nem kis részben annak köszönhetően, hogy ellenfeleik úgy verték körbe egymást, ahogy jobb kocsmai verekedésekben illik. 

Svájc 4,38-tól, előtte meg lehet nézni a Spanyolokat is, akik szintén egy csoportban vannak Hondurassal

A Fifa rangsorban jelenleg 18. helyen álló csapat az előző Vb-n is ott járt, és nem kis meglepetésre Franciaország, Dél-Korea és Togo előtt az első helyen végzett a csoportban 4-0-ás gólkülönbséggel, hogy aztán a legjobb 16 között Ukrajna 3-0-ra elpicsázza őket. Ettől függetlenül szereplésük mindenképpen több, mint tisztes helytállásnak volt mondható, főleg innen a negyvenhetedik szélességi és tizenkilencedik hosszúsági fokról nézve. Eddigi legszarabb helyezésüket '98 decemberében érték el, akkor a 83. helyen álltak, de amit most mondok, az a meleg: '94  márciusában negyedik voltak, amit valószínűleg még Felix Bloch sem értett volna, pedig neki dobtak egy Nobel-díjat is. Viszont mielőtt átmennék Faragó Ricsibe és mondanék pár érdekes statisztikát a kelta eredetű helvétekről, akiket Julius Ceasar i.e. 58-ban simán odavissza vert, utazzunk vissza az időgéppel ezév május 11-ig, amikor a Hitzfeld kihírdette a 23-as végleges keretet, ami ez volna: 

Kapusok: Diego Benaglio (VfL Wolfsburg), Johnny Leoni (FC Zürich), Marco Woelfli (Young Boys Berne). Védők: Mario Eggimann (Hanover 96), Stephane Grichting (Auxerre), Stephan Lichtsteiner (Lazio), Philippe Senderos (Arsenal), Christoph Spycher (Eintracht Frankfurt), Steve Von Bergen (Hertha Berlin), Reto Ziegler (Sampdoria). Középpályások: Tranquillo Barnetta (Bayer Leverkusen), Valon Behrami (West Ham United), Gelson Fernandes (St Etienne), Benjamin Huggel (FC Basel), Marco Padalino (Sampdoria), Pirmin Schwegler (Eintracht Frankfurt), Goklan Inler (Udinese). Támadók: Eren Derdiyok (Bayer Leverkusen), Alexander Frei (FC Basel), Blaise Nkufo (Twente Enschede), Hakan Yakin (FC Luzern), Xherdan Shaqiri (FC Basel), Marco Streller (FC Basel).

Jól láthatóan van azért kraft a keretben, és a svájciak is elégedettek és bizakodóak, annak ellenére is, hogy erről teljesen rendhagyó módon egy ember döntött, nem pedig népszavazás. Egyedül egy játékost hiányolnak a nem magas vérnyomású helvétek, mégpedig a tavaly nagy meglepetésre (de csak akkor, ha nem tudjuk, hogy ott mi munka és lóvé folyik utánpótlás képzésre) U17-es világbajnokságot nyert csapat erősségét, a csatár Nassim Ben Khalifát. De azt hogy azért a csapat még nem a foci Federere, jól mutatja hogy utolsó két felkészülési mérkőzésükön Norvégiától egy góllal kiszoptak, míg Uruguay egyből hármat tömött nekik, amire csak egy góllal tudtak válaszolni, ráadásul mindkét meccsüket otthon játszva. 

Hopp Schwiiz - alpesi durvulás

Úgyhogy hiába a három testőrrel közös, jól ismert nemzeti mottójuk, ha egyszer a mérkőzések forgatókönyvét nem Dumas írja, ráadásul amíg a labdarúgás nem karóra, és nem lehet a végeredményt pontosan beállítani rajta, Svájc marad egy szürke eminenciás, és fele annyira nem fog odabaszni, mint Carlos Pavon, aki a Svájcnak lőtt győztes gól után 140-el rodeózik majd Dél-Afrika végtelen útjain, valahol a szálló és egy kis naposcsibe között.

 *jellemző, mennyire volt nehéz egy svájci nőt találni, aki legalább picit jobban kacér, mint egy bázeli gyógyszerész 

 

23 komment

Címkék: svájc csapatok

A bejegyzés trackback címe:

https://loscatrachos.blog.hu/api/trackback/id/tr1002028193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

discodanny (törölt) 2010.05.25. 12:07:33

háh. svájcot nem is ezekért szeretjük :)

blacklord 2010.05.25. 15:16:22

Azért nagyon nem nézhettél körül - az ország lakosságának 25%-a külföldi, amiben minden benne van: olaszok, franciák, németek, mindenféle latinok (portugál, brazil, spanyol + ami belefér Dél-Amerikából), afrikaiak, szóval szép lány bőven van mindenféle rasszból. Az viszont tény, hogy nem a legvadabb flörtölős fajtából valók... :-)

Mr.AT 2010.05.25. 15:33:30

Szeretném helyesbíteni a korábbi posztban született, erősen photoshop-gyanús "golááászóóóóóó" legendát - ez ugyanis teljesen egyértelműen a helyi Palik Laci fan klub buzdító kórusa, amint mindenki Laciját próbálja győzelembe hajszolni a közismert "Go László!" rigmussal.

Der_rosarote_Panther 2010.05.25. 16:00:48

Az áprilisi világranglistán már 26. helyen áll Svájc, 6 helyet esve márciushoz képest. Februárban viszont 15. volt... Ha tényleg 18. lenne jelenleg, mint legutóbb januárban, itt sírnám össze magam. Tibi, honnan veszed a statisztikai adatokat? :-)
www.fifa.com/worldfootball/ranking/lastranking/gender=m/fullranking.html#confederation=0&rank=192

Žďárský 2010.05.25. 16:49:15

Nem mellesleg: a 2006-os svájci-ukrán - amely szerintem amúgy minden idők legrosszabb vb-meccse volt - nem 3-0 lett, hanem 0-0, s csak büntetők után mentek tovább a svájciak, amúgy ott már tényleg három-nullával.

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2010.05.25. 17:03:04

@Der_rosarote_Panther: innen néztem, de akkor rosszul, ahogy a kilencvennégyes helyezést is, azt már tényleg jól
@Свобода: valóban, hogy baszná meg. viszont a képen tényleg nő van, tényleg van frei nevű csatáruk, a szövetségi kapitányuk pedig tényleg hitzfeld. úgyhogy mást azt hiszem nem kúrtam el.

szeme közé, laposan! 2010.05.25. 19:53:59

@Свобода: főleg, hogy az ukránok mentek tovább...

vegacs 2010.05.25. 20:01:10

..."gazdasági antivájc Görögország":)))

degi2004 2010.05.25. 20:46:41

huvazze, ehhez a csajhoz kene jo par sajtfonduebe martott palinkas kenyerfalatka, de azert sunaznam !!!

Maui Wowee 2010.05.25. 21:13:33

Izomtibi te svajcban elsz talan? :) Egyetertek, a svejciak langyos melegek, kisse nacionalistak es hogy pl a szexualis kisugarzast osztalyozzam...a ceruzam mar az asztalon probalja jelolni a mercet, mert a skalan nincs az a szint...

Žďárský 2010.05.25. 21:40:47

@szeme közé, laposan!: Jogos, elírtam...
Amikor írtam a kommentet, akkor Blohin edző feje ugrott be, amint egy zavartan nyáladzó fogyatékos arckifejezésével vezetik el a kispadtól a büntetők alatt. Valahogy ebből asszociáltam tudat alatt, hogy így csak a vesztes fél nézhet ki...
Egyébként a svájciak kemény fiúk is tudnak lenni, például a Fradi-Basel UEFA-meccsre ideruccant szurkolók sem tűntek puhapöcsnek...

Wallstreetbull 2010.05.25. 21:43:40

Jól néz ki az alpesi suna:))))))))

Rocks 2010.05.25. 21:50:22

Cicáim, ha Svejcban 80 as táblánál 120-szal tépsz, 3-6 hónapra elveszik a jogsidat, nincs ám ejnyebejnye.

MirmiX 2010.05.25. 22:03:16

A poszt cimében nincs elirva véletlenül a ország neve?
Nehogyészrevedd igy 1 nap után .

Maui Wowee 2010.05.25. 22:04:57

@MirmiX: Izes magyarosan SVEJC ;-)

NAR 2010.05.25. 22:51:35

Amikor én megérkeztem Genfbe, az volt az első benyomásom, hogy a ritka hegyi levegő miatt extra nagy méretű tüdővel vannak felszerelve a svájci csajok...

zophie 2010.05.25. 23:18:10

ah tibi, a bazeli gyogyszeresszel sziven lottel

Chazz Reinhold 2010.05.29. 18:35:07

Tibi phaszod, ez a gádzsi sem svejci!:D
Ez a német Bastian Schweinsteigernek a modell barátnője. Asszem ő is münkenben született

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2010.06.04. 01:29:34

@Chazz Reinhold: nabazeg...

de, hogy lásd kivel van dolgod, ezzel kompenzálom:
www.mefeedia.com/video/28907362

aztán már tényleg keresek egy svájci picsát is.

Chazz Reinhold 2010.06.06. 20:30:49

@izomtibor: ááá, svejcban csak a sajt lyukas, a domborulatokat meg Alpoknak hívják:D azért van náluk 800 éve béke, mert nincsenek nők, akiken össze lehetne veszni. A faszik ha kanosak, megkeresnek egy jetit, vagy egy hegyi zergét, azokat molesztálják:)
süti beállítások módosítása