A latin-amerikai kommentátorokat azért szeretjük, mert gólörömük őszintén felszabadultnak tűnik. A honduraszi kollégáknak sem kell a szomszédba menniük egy hosszúra eresztett goooooooooooooooool-kiáltásért, hörgésbe forduló extatikus golaso-üvöltésért, vagy egy golgolgol-loopért. Hogy érezzétek a vonalát, összegyűjtöttük a szerintünk legjobbakat.

1. Kapottgól-hurok, egyenlítésloop, győztesgóldal 

Emberünk korrekt módon mantrázza a gólt az ellenfél találatánál, majd egy fokkal lelkesebben a La Bicolor egyenlítésénél. A győztes gólnál már felszabadultan golasózik, és mi vele örülünk.

2. Gólorgazmus

Brazíliát kipicsázni nem mindennapos teljesítmény. Ennek megfelelően catracho barátunk az első találatnál prosztatából indított hörgéssel örül, a mindent eldöntő második gólnál pedig megvadul a gyönyörtől. Nekünk is tetszik!

3. Gólária 

Sima otthoni, szinte kötelező győzelemnél is jár a 10 másodpercig kitartott ó, mindkét találatnál. Ez sem rossz.

Ti melyiket hallanátok szívesen a La H bombagóljai után?

Tiborral a napokban megpróbálkozunk azzal, amit csak a legnagyobb latin Kaplár F. Józsefek tudnak, felüvöltünk egy öblös gólörömöt a történelmi brazilverés videójára! Lesz olyan golászó, hogy beszartok!

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://loscatrachos.blog.hu/api/trackback/id/tr571992669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2010.05.11. 16:54:43

Latin-Amerikából nem is elfogadható más, mint a kivárhatatlanul hosszú góóóóól kiáltás. Szerintem Ernestonak is ez tetszik.

megint 2010.05.11. 17:29:41

Azért a legkedvesebb nekem még mindig szegény Knézy a Fradi bl meccsén a Grasshoppers ellen(0-3).

manor 2010.05.11. 21:02:10

Si señorrrr, ez nagyon elnök.

kew1n 2010.05.11. 22:34:29

hat nekem a vilag egyik legidegesitobb dolga a delamerikai "golkialtas"... kegyetlenul mesterkelt es idegesito :)

2010.05.11. 23:11:11

@kew1n: igen, főleg amikor 1-2 magyar megpróbálja átvenni... na de ott ezt a hangulatot próbálják átadni a szurkolóknak, vagy nem is tudom.

Úgy mint például Afrikához inkább ezek köthetőek www.youtube.com/watch?v=C2XleTZ31NM

vagy volt például a chumbawamba :)

Rothstein 2010.05.12. 06:44:22

Quique Rodríguez a guatemalai rádió kommentátora a legjobb! Általában a rádió kommentátorok jobbak a tévéseknél. Hihetetlen milyen melót végeznek egy-egy közvetítés alkalmával. Aki igazi gólörömöt akar hallani, keressen rá a Salvador-Panama meccs összefoglalójára youtube-on8nem mintha a fentebbi példák nem lettek volna jók). Imádom a latin focit, imádom az életvitelüket, a latin focit (és a latin nőket).

light 2010.05.12. 07:23:47

Honduras dos, Brasil ZERO!
Ennyi! :)

Rigris 2010.05.12. 07:49:00

Kew1nnel alapvetően egyetértek, de azért a brazil meccs első gólja tényleg nagyon szórakoztató:)

RobinGood 2010.05.12. 08:44:42

Szerintem az első video az nagyon szar, nagyon mesterkélt a figura, egyáltalán nem felszabadult gólöröm. A többi rendben van. De tényleg Knézy gólöröme a leghitelesebb. Annak tényleg örült.

Sieg 2010.05.12. 08:46:44

@kew1n: +1

Mindig el kell kapcsolnom egy-egy ilyen mesterkélt, rettentesen idegesítő és pozőrködő "produkció" hallatán. Még jó, hogy alig nézek focit. :)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2010.05.13. 16:16:18

ilyenkor sajnálom, hogy lány létemre nem értek a focihoz. biztos jó szórakozás lehet.

Celtic 2010.05.17. 13:39:27

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: Vigasztaljon a tudat, hogy en ferfi letemre. Egyszer megprobaltam megerteni es megszeretni de az elso felidoben elaludtam.
süti beállítások módosítása