Noel Valladares (K)
Az Olimpia Tegucigalpa kapusa a maga 33 évével és 72 válogatott mérkőzésével veteránnak számít, komolyan kivette a részét abban, hogy a Bicolor ott lehet a vb-n. Ha csak nem sérül meg vagy lepkézik óriásiakat Chile ellen, várhatóan végig ő védi majd a kék-fehérek kapuját a világbajnokságon.

Donis Escober (K)
Noel mögött nem csak a válogatott, de az Olimpia második számú kapusa. A hírek szerint jól megértik egymást, a tavalyi CONCACAF kupán például zömmel ő védett, Rueda mester bízik benne. Ettől még szopás lehet neki örök másodikként.

 

Ricardo Canales (K)
Mennyi esélye lehet ezek után a Motagua kapusának a vb-n? Pedig már három válogatott meccsen védett! Ez valószínűleg így is marad egy darabig...

 

Tibor már elkezdte bemutatni a csapatot, de aztán Magillával valami pénz után kellett menniük, voltak a sztoriban szerbek, olaszok, meg hollandok, csupa vb-résztvevő, de tartok tőle, hogy nem focifogadás van a dolog mögött, inkább valami más, a pályák borításának színével kapcsolatos dolog, abból is vagy egy kezdőkörnyi mennyiség az azt keresztező csíkkal kombinálva, szóval jobb ha senki nem tud róla, így baja sem eshet se' neki, se' a térdének, viszont gyorsan megbarátkozhat a La H játékosaival.

Osman Chavez (V)
Biztos helye van a védelem közepén a Platense huszonnyolcszoros válogatottjának, bár volt annyira okos, hogy a bejutás kiharcolása után szerződést bontott a klubjával egy külföldi kontraktusban bízva, aztán nagyot koppant, mert nem vitte senki, így hónapokig nem játszott, ami a válogatottságát is veszélyeztette. Végül visszaszivárgott a Platense-hez, így kellő edzéssel és mérkőzéssel a lábában lehet ott Johannesburgban.

Maynor Figueroa (V)
Egyértelműen a csapat egyik legismertebb játékosa a Wigan 62-szeres válogatott védője. Szülővárosa (La Cieba) klubjából a Club Deportivo Victoriából rögvest az Olimpiába igazolt, innen hívta el honfitársa, Wilson Palacios hathatós közreműködésének köszönhetően a Wigan Athletic próbajátékra, ahol azóta is hatékony és nem mellesleg népszerű tagja a csapatnak.

Jhony Palacios (V)
A középhátvéd öcsi a fővárosi sztárcsapat Olimpiában eltöltött néhány sikeres év után majdnem követte Wilson bratyót a Wiganba, sajnos az utolsó pillanatban kútba esett a szerződése, így maradt ahol van, és a válogatottság sem volt túl reális álom a számára. Aztán 2009-ben Rueda beállította a CONCACAF Gold Cupon, majd a vb-selejtezőkön is ötször pályára léphetett.

Victor Bernardez (V)
A mi Ramosunkon kívül ő volt az egyetlen honduraszi, aki szerepelt az idei BL-ben, az Anderlecht játékosaként. Rueda egyik alapembere a védelemben, eddig 41 válogatott meccsen játszott, sőt még két gólt is lőtt. Határozott, kemény játékos, minden meccsen ott a helye a vb-n!

Oscar Boniek Garcia (V)
A La Bicolor jobbhátvédje középső nevét a lengyel futball-legenda után kapta, ezek után mert volna nem válogatott focista lenni. Igaz, hogy Juve-ikoni magasságokba nem emelkedett, de ő is az ország egyik legjobb csapatát, az Olimpia Tegucigalpát erősíti évek óta. Volt egy próbálkozása a PSG-nél, sőt annak idején a Wigannál is járt, de végül nem sikerült aláírnia Európába, így maradt az Oroszlánoknál. 23 évesen már túl van a 43. válogatottságán, ennél legalább hárommal többre számíthat a vb végére.

Emilio Izaguirre (V)
Balhátvédünk már 17 évesen a Motagua első csapatában nyomta, megjárta a 2005-ös U21 vb-t, illetve a 2008-as pekingi olimpiát. Az Ipswich Town majdnem Európába hozta, sajnos a klubja addig tökölt, míg a próbajátékról inkább hazaengedték. 24 évesen ő is már a 40. válogatottságánál tart, stabilan ott lesz a kezdőben a csoportmeccseken is.

Mauricio Sabillon (V)
A Hangzhou Greentown játékosa nem hiányozhat a védelem jobb oldaláról. Hűséges típus, tíz évig megszakítás nélkül a Marathón játékosa volt, idén igazolt csak Kínába, valószínűleg levezetni és egy kis pénzt keresni. Harminckét évével a tapasztaltabb játékosok közé tartozik, néhány év kihagyás után Rueda a selejtezők legtöbb meccsén játszatta.

Sergio Mendoza (V)
A doppingügye miatt egy évig parkolópályára tett jobbhátvéd a honduraszi Real Espana, majd az Olimpia játékosaként 46 válogatott meccsen lépett pályára. Az ajakbalzsamában(!) túltengő szteroidtól becuccolt szimpatikus fiatalember a közelmúltban lejárt büntetése után a Motaguához írt alá és úgy tűnik, klubjában formába jött a vb-re.

 

Magilla azt hitte, hogy Honduras egy mexikói város. Tibor persze elmondta neki, hogy nem, meg hogy Mexikó is ott van a vb-n. Mire az arc elkezdett értetlenkedni, hogy kurvára nem vágja a focit, de hogy a faszba lehet egyszerre ott egy ország, meg abból egy város. Ennyiben maradtak.

Hendry Thomas (Kp)
Az Olimpiában már 16 évesen bemutatkozó középpályás karrierje beindulni látszik, nyolc év után tavaly leszerződtette a Wigan, végig is játszotta az angol szezont. Még csak 25 éves, de a válogatottban is alapember, 41 meccsen van túl. Robosztus védekező középpályás, az embernek már a tekintetétől is megremeg a lába.

Ramon Nunez (Kp)
Kis szerencsével az amerikai válogatottban is játszhatna a csapat macsója, hiszen születése után megpattantak az Államokba, profi karrierjét is ott kezdte. Nem egy hűséges típus, a Dallas, majd a Chivas USA után az Olimpiában épp egy szezont focizott, majd tovább is állt Mexikóba, egy év alatt megjárta a Pueblát és a Cruz Azult, aztán most megint otthon játszik a bajnokcsapatban. 29 válogatott meccsén 3 gólt lőtt.

Wilson Palacios (Kp)
A Bicolor egyik legnagyobb ásza, az angol bajnokságban minden idők legdrágább közép-amerikai játékosa lett, mikor a Tottemham 12 millió fontot szurkolt le érte. A hetvenszeres válogatott rengeteget dolgozik és kőkeményen odalép a középpályán, ha kell, de a gólokat nem tőle várjuk. Az angol első osztályban 61 meccset kellett várnia az első góljáig, a válogatottban is csupán négyet vert be.

Jerry Palacios (Kp)
Rambo de Leon kiesése miatt az idősebb Palacios bratyó beugróként vesz részt a vb-n. A Hangzou Greentownban focizó Jerry eddig mindössze hatszor volt válogatott, viszont modellként több reklámkampányban is feltűnt.

Edgar Alvarez (Kp)
A jobboldali középpályás is az európai kontingens tagja. A Bari focistája még az AS Romát is megjárta, de ott sajnos nem rúgott labdába. A válogatottban viszont már 46-szor, bár Rueda sokáig mellőzte, csak a vb előtt kapott behívót.

 

Danilo Turcios (Kp)
A csapat egyik öreg rókája harmadszor futott neki a vb-selejtezőknek a La H-val, igazán megérdemli, hogy ott legyen. Tizenegy éve mutatkozott be a válogatottban, 82 meccsen van túl. Igazi regionális nagymenő, focizott Mexikóban, Uruguay-ban, Guatemalában. Jelenleg a bajnokcsapat tagja. Tapasztalt versenyző, egy az egyben nem könnyű megverni.

Amado Guevara (Kp)
A csapatkapitány, a főnök, a szerencsemalac egy személyben. 34 éves, annyi helyen focizott, hogy felsorolni is nehéz, 135-szörös válogatott, 27 gólt lőtt a La H-ban. Tizenhat éve mutatkozott be a válogatottban és azóta azért a pillanatért játszik, ami június 16-án fél kettőkor jön el. Megható, na.

Roger Espinoza (Kp)
Támadó középpályásunk 12 évesen lett amerikai emigráns, az egyetemi bajnokságban edződött, majd a Kansas City Wizards vitte el a superdraftban, jelenleg is ott játszik. 23 éves, a jövő játékosa lehet. 12 válogatott meccsén 3 gólt lőtt, egyet - muhaha - az USÁnak.

 

Magilla végre hitt a térképnek, de neki nem pálya Honduras. Persze aztán villantotta a tájékozottságot Zorannak meg a holland kontaktnak, akit Ajaxnak hívnak, hogy Honduras nikt Stadt bát kánrti, zind zi vágesz? De a két arc is olyan volt, mint aki kútba néz.

David Suazo (Cs)
A catracho, aki a legtöbbre vitte. A jelenleg az Intertől(!) kölcsönben a Genoában játszó La Pantera a leköszönő generáció nagy sztárja, Costly és Pavón mögött az utóbbi időben szinte mindig csak harmadik lehetett. 11 éve húzza az igát a válogatottban, 52 meccsen 16 gólt lőtt.

Walter Martinez (Cs)
A leginkább támadó középpályásként pályára lépő játékos Rueda taktikai jolly jokere. Ha kell posztot vált, gyors, gólerős, ügyes gyerek. 37 válogatottsága alatt 11-szer talált be, gondolom fejjel egyszer sem, mert elég apró figura, 166 cm.

 

Georgie Welcome (Cs)
Az ifjú titán Carlito Costly sérülése után került a keretbe és a figyelem középpontjába. Martinezzel ellentétben ő a levegő ura. 192 cm és olyan emelkedése van, mint egy Apache helikopternek. Tavaly ősszel egy barátságos meccsen akkora gólt lőtt a letteknek, mint ide San Pedro Sula, azóta nagy kedvenc. A Motaguával bajnoki döntős volt idén, 13-szoros válogatott.

Carlos Pavón (Cs)
A legenda. Minden idők legjobb honduraszi labdarúgója, a catracho Puskás Öcsi. 36 éves. És ott van a világbajnokságon. La sombra, az árnyék tavaly El Salvadorban lőtte be a Bicolort 28 év után a vb-re, így ez lett 56 válogatottbeli gólja közül a legértékesebb. Pavón összesen tizenhat klubban játszott eddig, köztük a Napolival és az Udinesével, jelenlegi klubjához, a Real Espanához négyszer is leszerződött (így jön ki a 16). Nemzeti hős ő, aki megérdemli, hogy a vb-szerepléssel pályája csúcsára érjen.

Tibor megmutatta Magillának a blogot. A videóra annyit mondott az arc, hogy a faszt keményítek ananásszal meg játékpisztollyal, menjek le a terembe, vegyem magamra a százat szériába', azt' akkor ugathatok. Bármilyen hülyeséget. Visszaugatni úgysem fog senki. Azt' lehet honduraszozni.

Reinaldo Rueda (kapitány)
Kolumbiait így még nem szerettek Hondurasban. 28 év után kivitte a csapatot a világbajnokságra. 2005-2006-ban hazája válogatottját irányította, ezután érkezett a Bicolorhoz. Közel 50 meccset játszott vele a La H, hol kevesebb, hol több sikerrel. A végén viszont, lám ott vannak Dél-Afrikában...


Most, hogy így szépen sorban megismertetek mindenkit, mondjátok meg őszintén, lehet őket nem szeretni? Vamos catrachos! Viva la Bicolor!

 

 

 

4 komment

Címkék: világbajnokság csapat honduras

A bejegyzés trackback címe:

https://loscatrachos.blog.hu/api/trackback/id/tr72065240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

McBright 2010.06.16. 10:20:18

A nyominger Chile szurkerek egy hetest ígérnek. Az önbizalom magában mit sem ér ezért komoly pofáraesést vizionálok a hegyikecskéknek.

korlat 2010.06.16. 10:28:31

@McBright: néztem én is, van bajuk:)
tény, hogy nem épp észak-korea szintű a védelem, de hát nem szerelésre vagy védők számára játsszák ezt a játékot, hanem!
Rueda meg fogja próbálni Georgie-t a padon hagyni. Rá kéne csörögnie a Tibornak, hogy ne...

korlat 2010.06.16. 11:50:17

most nézem Palacios egy napon született velem, úgyhogy akkó nyerünk!:D