A Németországban edzőtáborozó La Bicolor tegnap a német egyetemi válogatott ellen játszott. A meccset ismét 2-0-ra hozták catrachóink. A honduraszi labdarúgó szövetség minden bizonnyal úgy próbálta szervezni a vébé-felkészülést, hogy a csapat első körben a várható klímával és a jetleggel barátkozzon, majd a csoportellenfelek játékához leginkább hasonlót játszó nemzeti csapatok ellen tehesse magát próbára. Most még az első fázisban vagyunk, a La H zömének szokatlanul hűvös időben (12-18 fok) kell nagydarab sápadtarcúak ellen fociznia, miközben Rueda mester aprókat pöckölget a felálláson.

A huszonéves germinátorokból álló egyetemi válogatott az Astoriához hasonlóan nem állította megoldhatatlan feladat elé a La H-t, előbb a genoás Suazo talált be az ellene elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőből, majd Ramon Nunez (Olimpia) pattintott a hálóba, ennél többet magáról a meccsről nem tudunk elmondani.

Német romboló vs. honduraszi cirkáló /forrás:elheraldo.hn/

A honi sajtóban elég nagy a para, hogy a jellemzően deffenzív honduraszi csapatból az isteni Costly kihullása után ki a fasz fog gólt lőni, mert ugye nem elég nem kapni a pontszerzéshez, vagy ne adj' isten a továbbjutáshoz, de egy-két golászót be is kell rámolni a favorit gyarmatosítók, a sótlan, de 0-0-ban kurva jó svájciak, vagy a rendkívül gólerős Chile ellen. Mi speciel Georgie Welcome-ban reménykedünk, de az öreg Pavón is lehet hős, mint például az El Salvador elleni derbin.

 

Holnaptól Ausztriában folytatja a csapat a felkészülést, ott már komolyabb ellenfelek, a frizurákban Chilére hajazó Azerbajdzsán, a naptól óvott bőrszínben Svájcot idéző Fehéroroszország, és a nemzeti színeiben 2/3 részt a spanyolokhoz hasonlatos Románia várnak rájuk.

A románok ellen mi is ott leszünk!

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://loscatrachos.blog.hu/api/trackback/id/tr112027329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

korlat 2010.05.24. 13:30:45

május 11-én ugye meg kellett adni a bő keretet. most akkor az van, hogy abból már csak faragni lehet? random 1-2 arc még esetleg nem fér fel a gépre, aki nincs benne a bő keretben? mer úgy mondjuk fasza lenne, de ha jobban belegondolok, úgy semmi értelme a leadott bő keretnek.
amúgy szerintem öngólra kell kényszeríteni az ellent a psziki- szihi- lélektani fölénnyel. az adná.

Irapuatótól Szuezig 2010.05.24. 14:10:35

látom, hogy már volt a keretükről egy poszt, de ott asszem nem volt tárgyalva, hogy a minket a tavalyi u-20-as vébén oktató keretből bekerült-e valaki a mostaniba.

itt is van egy martinez, de ez szerintem nem az, aki nekünk is gólt lőtt.

Zigi 2010.05.24. 16:17:29

@Irapuatótól Szuezig: Itt a tavalyi U20-as keret (az oldalon jobbra), én nem látok köztük olyat, ajki most is bekerült volna.

www.fifa.com/u20worldcup/teams/team=1888310/index.html

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2010.05.24. 16:26:57

@Irapuatótól Szuezig: @Zigi: Igen, igen, Mario Martinez duplázott ellenünk, Walter Martinez megy a vébére.

Fekete Pákó 2010.05.25. 14:57:52

az is kérdés, hogy mi a retkes fasz van dezsővel?