Amikor a Bicolor részt vesz egy világbajnokságon, mindig izgalmassá teszi a csoportját. És a frászt hozza Spanyolországra. 1982-ben például Camachóéknak meg kellett verniük a jugoszlávokat a továbbjutáshoz, miután ikszeltek Hondurasszal. Ugyanitt az észak-íreknek a spanyolokat kellett legyőzniük a csoportelsőséghez, hiszen előtte nem tudták legyűrni a La H-t. A délszláv válogatott pedig hiába nyomott le bennünket, mégis kiesett. Több példa egyelőre nincs, de ha a harmadik fordulóban kettővel verjük Svájcot, Chile pedig szintén 2:0-ra a spanyolokat, az egész világot meglepve mi megyünk tovább a dél-amerikai pusztítókkal, a Tippmix odds-mesterei meg mehetnek be túlórázni.

A harcos és önfeláldozó védekezés az egyetlen, ami reményt adhat a továbbjutásra, ha a sziklaszilárd Figueroa és a rutinos Wilson Palacios mellett Izaguirre is lekattan arról, hogy a Premiershipből figyelik, és végre visszatér a magabiztossága, kihúzhatjuk gól nélkül, sőt ha a tévésztár Nunez is bátrabb lesz elől és Georgie is megemelkedi amit tud, fejjel dőlhet el a 16 közé jutás. Ehhez persze Pavónnak vagy Edgar Alvareznek is vernie kellene egyet.

A spanyol meccs után a honduraszi sajtó a védelem állhatatosságát emelte ki, a végtelenül ostoba stúdióvendég Vadócz Krisztiánnal szemben nem arról dumáltak, hogy mennyivel nyerhettek volna a gyarmatosítók, hanem hogy hogyan akadályozta meg a catrachók hátsó alakzata a nagyobb különbségű vereséget. (Az Osasuna játékosáról simán el tudjuk képzelni, hogy azért szerződött annak idején a spanyol kiscsapathoz, mert elhitte a spanoknak, hogy Pinafalva ajánl neki szerződést, ahol nagycsöcsű, bajszos pamplonai lányok visonganak majd a stadion bejáratánál, mikor kikönyökölve behajt Seat Leoltjával.)

A spanyolok ellen futballozni a Bicolornak amúgy is olyan, mint mikor Litvánia játszik hokimeccset az oroszokkal, lehet előtte fogadkozni, de a történelmi félsz ott van a lábakban rendesen. A catrachók zöme egyébként a nagytesót várja a vb-döntőbe, bár ehhez a nemzeti válogatottnak immár ki kellene esnie a csoportkörök végén.

Pénteken a XIX. labdarúgó világbajnokság utolsó két csoportmeccsén a La H Svájc ellen, a spanyolok az eddig 100%-os Chilével szemben lépnek pályára. Bármi megtörténhet. Ahogy Hondurasszal mindig, minden világbajnokságon.

(Az első fotón Welcome rúgja éppen szájba Piquet-t, a másodikon Turcios harcoskodik Busquets-szel. A képek a Getty Images szellemi tulajdonát képezik, mi csak loptuk őket.)

5 komment

Címkék: világbajnokság esélyek h csoport

A bejegyzés trackback címe:

https://loscatrachos.blog.hu/api/trackback/id/tr302100079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jjtiller · http://bowl.hu/ 2010.06.22. 11:55:51

botrány, hogy szagértő vendégek milyen intenzitással fényesítik a "nagyok" hátsóját...

korlat 2010.06.22. 12:27:26

na akkor kb jól számoltam tegnap, semmi sincs veszve, lazán betangózunk a 16-ba. nem látok problémát.

_python_ 2010.06.22. 23:16:02

Hajrá srácok, én Chile-fanként most nektek szorítok, szép volna egy Chile-Honduras továbbjutás, hisz a közvélemény inkább a másik két csapatot tartja esélyesnek a 16 közé.
Viva, vamos, meg miegyéb.

korlat 2010.06.23. 01:28:04

@_python_: köszi köszi! ha lőttök 4et a mocskos gyarmatosítókank, akkor mi is b*szunk 4et fondüországnak!

Rothstein 2010.06.23. 03:40:46

Vamos catrachos, con todo de mi corazón!
Én veletek vagyok, de szép is lenne egy Chile-Honduras páros az első két helyen!
süti beállítások módosítása