A hét elején a La Bicolor megérkezett a vébé-felkészülés második európai állomására, a festői Zell am See-be. A srácok persze nem a friss karintiai levegő, vagy a legendásan túlfűtött osztrák éjszakai élet miatt buszoztak át Walldorfból, hanem mert idáig sikerült elráncigálni három olyan ország válogatottját, akikkel élesben gyakorolható a Dél-Afrikában eredményes taktika. A beszámolók alapján az első derbin Fehéroroszország ellen catrachóink nem szerettek volna mindent megmutatni magukból, sőt úgy tűnik direkt megvezették a körmüket rágó svájci és spanyol megfigyelőket, akik egészen jól összehaverkodtak a díszpáholyban (naná, a spanyoloktól Manolo Spanolo jött- Tibor). A harmadik csoportellenfél, Chile nem fárad ilyesmivel, közel vannak, gyakran játszanak egymás ellen, számukra nyitott matricás album Honduras futballja. (Höhö, csak hiszik, pislognak majd, mint a pánsíposok a bréktáncosokra az Astoria aluljáróban! - Tibor)

A meccs összefoglalójából kiderül, hogy a La H hátsó alakzata az ellenfél két valamire való támadásánál az 'azt sem tudom, hol vagyok' hozzáállást imitálta, sikerrel. Az első fehérorosz gólnál Noel Valladares úgy tett, mintha árnyékra vetődne, a másodiknál pedig a teljes védelem egy babos tortillán osztozkodott a kezdőkörben, hogy a beloruszok Rambo de Leon mintaszerűen a ficakba csavart szabadrúgás-gólját nyugodtan egalizálják, majd fordítsanak. Georgie Welcome aztán olyat emelkedett, mint az infláció 72-ben, és a viccesen kimozduló kapus fölött kíméletlenül bebólintotta a La H egyenlítő gólját. (Aztán olyat szaltózott a helyi jódlislányoknak, mint Gerazoli a teljes német nyelvterületnek pár hete - Tibor)

A catrachóknak amúgy hihetetlen érzékük van ahhoz, hogy alapvonalig vigyenek egy támadást, majd lazán, bokából beküldjék az általában nem hibázó érkezőknek. Csak addig ugye, el kell jutni.

 

Reméljük, hogy minél többször el is fognak. Hogy sikerül-e a románok ellen az utolsó ráhangolómeccsen, ti is megnézhetitek velünk élőben!

/A Honduras - Fehéroroszország összefoglalóját Dávidtól kaptuk, köszönjük neki/

Viva Los Catrachos!

12 komment

Címkék: edzőtábor meccs welcome felkészülés noel la h

A bejegyzés trackback címe:

https://loscatrachos.blog.hu/api/trackback/id/tr632040573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

korlat 2010.05.29. 17:01:09

csodás írás lett, köszi!:)
Tibor: ha a fulham-hamburg meccsre gondolsz, ott nem szaltózott Gerzson, pedig azt vártam:(
www.youtube.com/watch?v=hRn0a8upEpo

Balázs1983 2010.05.29. 18:13:40

Ha nem lesz kibaszott gyorsan egy Dezső-post, akkor én leszek Honduras legnagyobb ellendrukkere. Pedig amúgy semmi bajom velük...

Celtic 2010.05.29. 20:35:24

@Balázs1983: ...es minimum a labat torjuk az osszes hondurasi focistanak :)

Dr. Kix 2010.05.30. 00:20:45

Celticnek és Balázsnak is igaza van. Hogy mindkét blogodat úgy hagytad ott, mint eb a sz@rát, csak ellendrukkereket gyárt Hondurasnak. Eddig azt se tudtam, hogy kijutottak, de most már rühellem őket.

Celtic 2010.05.30. 08:36:11

@Kix: :) Hat, azert ennyire erosen nem fogalmaznek :) Nem mondom, hogy nem hianyzik uj post Tarda- vagy Dezso-temaban (nekem leginkabb Tarda, nagyona szivemhez nott az a helyseg), de hogy ez miatt szidjam nathanp-t? Szidtam mult nyar vegen/osszel, amikor fel evig nem volt Tarda. Azota nem szidom, mindig talalok olvasnivalot.

Viszont Tibi fenti beszurasaitol nosztalgiam lett: egy bizonyos CoVBoy szurogatott igy be az ujsag cikkeibe: nyito zarojel, duma, kotojel, alairas, zarojel bezarva :)

Celtic 2010.05.30. 14:26:52

@izomtibor: Nem, felreirta. Az elso ket betut csereld meg :) (igaz, annak semmi ertelme, de legalabb jol hangzik :)

korlat 2010.05.31. 18:45:05

@Celtic: igazad van. nekem is hiányzik Tarda, meg Tibor se naponta postol, sőt dezső is régen jelentkezett, de hát ez van:)
meg tudtommal nem 3 oldalból áll a Zinternet, szóval lehet akár mást is olvasni. Ha meg az se jó, akkor get a girlfriend vagy valami...

Celtic 2010.05.31. 21:49:35

@korlat: Hat ez az. Baromi jo szorakozas melohelyen ebedszunetben olvasgatni vagy este, munka/iskola utan, de ha eppen nincsen, haromszazmillio mas olvasnivalo is van az interneten. Vagy ott a konyv, ami par honapja porosodik a sarokban, hatha egyszer lesz idom elolvasni vagy a film, amit ket eve letoltottem/megvettem es egyszeruen nicns ra idom. Szoval az ember el tudja tolteni massal is az idot. Bar ebedszunetben me'g mindig az 5-10 perces szosszenetek a legjobbak :) Mondjuk, ujrakezdtem Tardat az elejetol, nem mondom, hoyg az ujdonsag erejevel hat, de ugyanolyan szorakoztato, mint amikor eloszor olvastam. Mondjuk, most mar erettebb lett :) Minel tobb reszet ismeri meg az ember a falunak, ugy kepes mas szemmel nezni az elso bejegyzesekre is :)

korlat 2010.05.31. 22:01:19

@Celtic: hmm, lehet nekiállok újra én is:)

Celtic 2010.06.01. 08:26:50

@korlat: Olyan, mint egy konyvet ujraolvasni. Ismered mar a sztorit, nem ujdonsag, de attol meg nagyon jo, kulonleges ize van. Es a szereplok is masok, hiszen sokkal tobbet tudsz roluk, mint amikor eloszor olvastad.
süti beállítások módosítása